Anyjánál ebédeltek.
Anyja cukorbeteg lévén (hála Istennek nem súlyos), azt mondta ebéd után,hogy most inkább nem méri meg a cukrát,mert túl magas lenne.
Megjelent előtte a piros vércsepp látványa,ahogy kibuggyan anyja ujjából, és tisztára megőrült.
Kérlelni kezdte anyját.
-De kérlek anya, mérd meg,mérd meg.
-Bolond vagy te, elvonják tőlem a támogatást,kiolvassák a gépből.
Látják,hogy nem tartottam be a diétát.
-Nem baj csak szúrd meg, ne cseppentsd rá, Anya ,kérlek.
- Bolond vagy,mi vagy te, vámpír?
Fáj az nekem.
-Nem, Anya, nem fáj az neked, azzal a tollal nem fáj, nekem is szúrtad már meg, és nekem se fájt.
Légysziiiiii.
-Hagyjál már, szúrd te meg magadat.
-Jó, de te is.
-Anya légysziiii
-Normális vagy te????
-Mi vagy te, vámpír?

ó, mennyire szerette volna anyja vérét venni, megkóstolni, eggyé válni vele.
Mert annyira szerette őt.
És megízlelni.
Milyen íze lehet?
És milyen színe?
Sokáig játszott a gondolattal.